Onnan indult a dolog, h a Zuram kapott egy levelet a védőnői szolgálattól, h leszünk szívesek megjelenni 2 éves státuszfelmérésen a kölykeccel.
Két dolgon már is fel is horkantam a behívón:
1. a levelet apukának címezték és nem nekem, aki éppenséggel hivatalból anyai pozícióban teljesítek szolgálatot. De ha nem is nekem, akkor már a „kölykec gondviselőjének” címezhették volna.
2. elírták a születési dátumát a behívón (tényleg olyasmi, mint egy katonai sorozásra szóló behívó levél :-)), nyilván nem a két nap miatt akadtam fenn, de mi van, ha hónapokkal írják el?
3. csak úgy osztogatják az időpontokat látatlanban. És ha az aktuális gondviselő esetleg már nem is annyira csak gondviselő, hanem létezik egy főnöke a gyerekén kívül és munkarendje és egyéb kötelességei?
Egy életem-egy halálom felhívtam a szolgálatot. Először is kértem, h tegyék helyre az irományaikban a gyermek születési dátumát, másodsorban pedig adjanak új időpontot, mert ez nekünk nem megfelelő.
Ma – ígéretünkhöz híven - meg is jelentünk. Mázlista kategóriába tartoztunk, mert csak egy kisfiú volt előttünk. Viszont az órát vagy nem ismerik, vagy nem érdekli őket, ugyanis elvileg 9-kor indulna a szolgálat, de fél10 előtt kicsivel még bőszen kávézgattak-beszélgettek a szolgálatot teljesítő hölgyek. Amikor is másikanyuka bekopogott, h neki fél10re munkába kell érnie, szal ha elindulhatna a státuszfelmérés, nagyon hálás lenne. Én meg hálás voltam, h ez a feladat nem nekem jutott :D Nem mintha nem fértünk volna be a szobába, ami ugyebár 6-7 gyerek kényelmes elhelyezésére van kialakítva, de valamilyen oknál fogva nem hívtak be minket a másikanyuka-gyerek párossal. A kisfiam meg nagyon nem zavartatta magát, odament és bedörömbölt, mert halálra unta, h nem nyalhatja továbbra a mocskos követ és nem foghatja meg a kitudjamikor lehullott véres vattapamacsaot, amit az egyik pelenkázó alatt talált. Ők meg nem zavartatták magukat, szegínkölkét válaszra sem méltatták. Utálok egyébként itt várakozni, mert olyan ramatyul lepukkant hely, hogy hozzányúlni sem merek semmihez. A gyerek viszont ebből semmit sem észlelt, csak törölte a követ a ruhájával :S én meg próbáltam jobb belátásra téríteni, h ha minden áron felmosni akar, ezt otthon tegye, van ott is dolog bőven.
Negyed óra múlva a vn barátnője végre elköszönt, és behívtak minket. Vagyis az túlzás, h behívtak, ugyanis a vn kijött a váróba a papírral a kezében, h majd a ott megcsináljuk a tesztet. Ok. csináljuk. Nekem végül is mindegy, csak szegínkölke, meglátta a szupi játékokat odabent és baromira be akart menni. Elkezdtük azért kint, majd mikor rájött a vn h az én fiam nem az a típus, akit le lehet pattintani, engedett a szigorból és beeresztett minket is a vizsgálóba (no meg a mérleget sem akarhatta kicipelni). A gyerek persze könnyen föltalálta magát a sok játékkal (utálom egyébként, h ezeket fogdossa). Mi meg papíroztunk, kérdezz-feleleket játszottunk.
Egyszer csak, aszongya a vn h tegyem föl a mérlegre a gyerkőcit.
HE? A babamérlegre? :O :O :O Ez tuti?
Igen-igen, tuti. Oda.
Jó, hát végül is én föltehetem, de ki nem fizetem, ha kiakadna :D
Jelzem közben h a kölykec bölcsis, ott rendszeresen mérik, egyébként meg az is fölösleges, mert fürdi előtt minden este rááll otthon is a mérlegre (igen, hát megengedjük azt a luxust, h minden este megfürdetjük a gyereket). Felteszem. Kölykec ül, popója beszorulva a babamérleg felhajló széleinél. A mérleg mit mutat? 7.256. Mármint gramm. Na persze, gondoltam, h ezt a típust talán kinőttük már, ezért mutat badarságokat. Buta voltam, h azt hittem, h a vn is így gondolja. Nézett rám nagy bociszemekkel, melyből az sugárzott erőteljesen "anyuka, ez a gyerek igencsak alultáplált". Mielőtt kimondhatta volna, beelőztem: "jéé, Kincsem, tegnap óta fogytál vagy 5 kilót :D". Ehhhh. A vn nem értette. Még mindig nézett boci szemekkel és megszólalt feddő stílusban: „anyukaaa”. Ekkor már belevágtam a szavába, mert láttam, h más nem segít: "a gyerek jó ideje már 12,5-
Mázsálás után hozza a centiméter szalagot. Röhögtem magamban egy sort, h most valóban azt várja tőlem, h fektessem hanyatt, h lemérhesse, mint babakorában tették, amikor még bőszen hagyta magát, mert az elfordulós mozdulatok hiánya igencsak korlátolta a mozgásban. Inkább meg sem vártam még odaér a szalaggal, fogtam a gyereket, lekaptam a mérlegről, és szóltam neki: "Kincsem, nézd csak ezt a szép zsiráfot. Állj csak ide, megnézzük, h tegnap óta nőttél-e egy centit is". Csalódnunk kellett, megmaradt 89 centinek :D Na jó, csak 88 centi, a plusz 1 az a csizma talpa. Fogak száma: 13,5 és még egy harmad, így a vn felkerekítette és beírta a 14et a kiskönyvbe.
Hazaérve megnéztem, h mit is írt a könyvecskébe még. Hát ez a legjobb.
Fejkörméret: 48. Az oké, mert a Kisvakond jelmezéhez a minap mértem épp és nekem is ennyi volt. Mellkas körméret: szintén 48 :O Nem is tudom, ránézek a gyerekre és nem tűnik ennyire gnómnak :S Lehet szemüveg kell nekem? ;-) Az én mérésem 2 hete volt kábé (ennyire precíz anyuka azért nem vagyok, ez is csak a kisvakond jelmezhez kellett), de az 52 centit mutatott.
Aztán jöttek a szokásos kérdések:
· beszél már? jaj igen, igen, hallom, h már mondatokban
gondoltam, hát még ha meghallanád, h Puskás Gábol későn futott... :D
· tudja-e a nevét mondani?
itt kicsit vacakoltam, h néha én vagyok apa, néha apa én, néha én vagyok a nagyi is. Néha meg mindenki az, aki valójában :D sőt, ő mindig ugyanaz :D de végül rábólintottam
· szalad, futkározik-e?
Ehhhh, nem látod, h lóg a nyelvem, mert nem bírom lekövetni a vizsgálóbéli ámokfutást?
· Eszik-e kanállal, iszik-e pohárból?
végül is igen, azt nem kérdezte, h abból mennyi kerül a pocakjába és mennyi a nadrágjára :S
Aztán utamra bocsátott, h jövőre, újra ugyanitt. Megnéztem a jövő évi kérdéseket. Kicsit megrökönyödtem, mert a kölykec kezdeti szinten mindegyiket csinálja már és ismerek olyan kislányokat / kisfiúkat is, akik meg haladó szinten kivégzik a 3 éves státuszfelmérő kérdéseit.
Ezért elgondolkodtam.
Mi értelme van egy olyan vizsgálatnak, amit teleraknak egy rakás nem reális kérdéssel? Vagy nekem csak szuperanya ismerőseim vannak, akiknek mind-mind szuper gyerekeik vannak? Vagy tényleg naiv vagyok, és létezik olyan, h egy kétéves gyerek ezeket a dolgokat nem tudja, mert annyira nem foglalkoznak vele? :O Remélem, nagyon remélem, hogy nem!
Az én szemem fénye nem szuperzseni, viszont szerintem, nekem nagyon is ügyes, fogékony és kedves, érdeklődő, kifejezetten jókedvű és nekem ez elég. Jó, jó, hát az utóbbi idők alváskultúráján van mit javítani, de legalább ilyen jellegű kérdés nincs az állapotfelmérésen, így ez nem rontja az eredményünket J
