A nyaralás első két napja ugyebár avval telt, h Apája folyamatosan a szívéhez kapkodott, emiatt én folyamatosan azt figyeltem mikor kell hívjam a 104-et és ezalatt Marci össze-vissza pakolt :S
Először is volt egy hűtőszekrény a szobában, amit feltétlenül ki kellett nyitni, s ha már talált benne két üveg sört meg mindenféle egyéb innivalót, akkor azt ki is kellett pakolni, majd a hűtőszekrény ajtaját nyitva hagyva otthagyni a terepet. Szemfüles egyébként a gyerek, mivel amint visszapakoltam és becsuktam az ajtót, Marci abban a pillanatban az éppen aktuális rosszalkodást félbeszakítva odarohant a hűtőhöz és kezdődhetett elölről az egész mizéria. S hogy mi volt az éppen aktuális rosszalkodás? A légkondicionáló atomjaira szedése és bevizsgálása, illetve törésállóság-vizsgálata.
Ezen nemű elfoglaltságairól elterelendő a gyerek figyelmét, otthagytuk Apáját a szobában, felpakoltam a homokozós szerszámokat és irányt vettünk a kert felé. Ahol jelentkezett a következő probléma: ha egy gyerek lát egy medencét, telis-tele vízzel, meg csuszival és egy homokozót, vajon melyiket választja? Mert az egy dolog, h én nem a medencét választottam, ugyebár, a kölyök folyamatosan oda akart bemászni, figyelmen kívül hagyva az időjárás nem éppen a medencehasználatra kedvező körülményeit. Sikerült végül annyiban maradnunk, h odamehet a kerti csaphoz és próbálkozhat a megnyitásával, miután alaposan bevizsgáltam, h ez bizony nem fog sikerülni.
Konklúzió: az összes homokozó játék csak helyet bérelt az autóban, ergo totálisan fölösleges volt magunkkal cipelni ;-) Egyébként meg úgyis a másé kell a gyereknek. Ja és persze: hűtőszekrény zárat (azaz jó erős cellux ragasztót) fel kell írni a legközelebbi "mitvigyünkmagunkkal" listára.
Kipihenendő az első félidő fáradalmait - Apája nyavalyája miatt ugyebár egyedül én szaladtam 3 álló napon át a gyerek után, így bátran kijelenthetem, h pihenésnek ugyan nem volt nevezhető az első félidő - a negyedik napra beszerveztem a közelben nyaraló Nagyit és Pepét, h ugyan már szálljanak fel Fonyódon a hajóra, evezzenek át Badacsonyba, ahol mi várjuk majd őket a kikötőben és micsoda szuper-hiper napot töltünk majd ötösben. Hi-hi, azonnal nyert ügyem volt, Nagyiék ugyanis nemhogy eveztek, de majdhogynem repültek, legalábbis a boldogságtól, hiszen akkor már 3 álló napja nem látták a kis unokájukat. Látszik, h nagyszülők, anyu mindenféle marhaságra azonnal be akarta fizetni (na jó be is fizette) a gyereket. Levegőt nem tudtam venni, máris a 100 forintosokat nyelő , semmire nem jó, ámde a gyereknek 2 perc boldogságot jelentő űrhajó féleségben ült.
Badacsonyban a Kisfaludy-háznál sikerült megnyomnunk (okéoké Apájának) az autó hátsóját. Szegin - mármint az autó, pedig anyuval szimbiózisban kiáltottuk Petinek, h "ÁÁÁÁLLLLJJJJJ!!!", de szokása szerint nem hitt nekünk, így még egy laza padlógázzal nekirongyolt a kősziklákból felépített szegélynek, ami arra volt hivatva, h az ilyen eszeveszett tolatók ne hatjsanak már rá, a kellemes hűsben bort iddogáló népekre. Mielőtt bárki aggódni kezdene, az autónak komolyabba baja nem lett, itt-ott kicsit benyomódott a sárvédő. No de Apájának volt aztán lelkifurija, amit én meglepő higgadtsággal kezeltem az "ugyan, ne bánkódj, már nem lehet visszafordítani, legközelebb figyelj jobban" szövegemmel. Persze közben azt gondoltam, h a jóéletbe nem tudsz legalább egyszer hinni nekem(ünk), hát nem igazam volt a Lánchíddal kapcsolatban is? Egyébként azért sem rinyáltam, mert láttam, h baromira bántja... mosmá úgyis mindegy, nem? Marci ezt a kis affért átaludta.
Szigligeten a várban Pepe végig cipelte a gyerek seggét, közben igyekeztem nem tudomást venni a kölykömet elrontó kényeztető cselekedetekről, hiszen nyaralunk. Ha lenne egy hisztisebb napja az épp egyenlő lenne azzal, h vissza kell nevelnem az egy nap alatt elkényeztetett gyereket, nemde? Lényeg a lényeg, sokat másztunk, láttunk hajót, integettünk, ettünk-ittunk, a nap sütött, Marci egy kicsikét aludt is napközben, este pedig olyan szundit vágott, h ihaj. És végre a negyedik napon mi is pihentünk. Jóvanna a Nagyiék nem, de őket kárpótolta, h egész nap a beszólogatásaim nélkül tehettek a gyerekkel kedvükre amit akartak :D
Szigliget után végre eljött a strandidő, baromi jó ez a diási strand, igazi gyerekeknek való hely. Sekély, homokos víz, sok árnyas pihenőhely. Szuperjót strandoltunk, egy bibi volt csak, Marci nem engedte, h fogjuk őt, így kénytelenek voltunk felszerelni a mellénykéjével, amivel végül sikerült valamennyire megbarátkoznia.
Megkívánva újra a badacsonyi-szigligeti nap igazi pihenős változatát, hazafelé indulva megálltunk Fenyvesen, h újra megadjuk anyuéknak Marci kényeztetésének lehetőségét :D Ebédeltünk egy nagyot, majd a déli alvást anyu gondjaira bízva kifeküdtem az igazi, tűző délutáni napra, h még színem is legyen hazaérve. Ezalatt Pepe és Apája pinyóztak egyet, majd vállalkoztunk egy órás hármasban tekerésre. Vagyis amíg Apája és Pepe tekert, addig én hátul kényelmesen ejtőztem a vízibringán. Ez ám az élet :D Délután 3-kor már elkezdtem aggódni, h ez a gyerek sosem ébred fel, de legalábbis ha nem teszi meg egy fél órán belül, sosem érünk haza. És mikor alszik a gyerek legtöbbet? Naná, hogy amikor még 260 kilométert meg kell tenni, de előtte még egy utolsót pancsizni a Balatonban, mert ha már egyszer megígértem, állnom kellett a szavam. Marci végül 4 után ébredt és a beígért uccsópancsi után haza vettük az irányt.
Volt aztán a hazaúton nagy szívás, mikor beleszaladtunk egy laza 30 kilométeres sorba az autópályán. Marcin pedig meglátszott, h 1 álló hétig ő volt a középpontban, mivel a nagy szívást angyalian viselte, nem visított, türelmes volt és aranyos.
Asszem végül szuper jól érezte magát Marcus és elmondhatjuk mi is, hogy minden jó, ha a vége jó. Jövőre is, jövőre is :D
