No hát az úgy volt kérem szépen, hogy tegnap kipakoltam Marcon szekrényéből a 74-es ruhákat, mer ugye egy 80 centis nagyfiúnak az már nem való.
Marci meg kitalálta, h a szekrény másik szárnyát pakolja ki és miután végzett a bent lévő holmik kidobálásával (szó szerint hajigálta őket), bevackolta magát.
Én meg csak pakoltam és hajtogattam. Egyszercsak mit nem gondolt Marcon, kiugrott a szekrényből, tátott szájjal nekem esett és lenyomott egy akkora puszit, h majd sírva fakadtam a boldogságtól! Hejj de jól esett.
Azóta ma már összepuszilta a tükörképét meg a dédi távirányítóját, no meg a kisjézuskát a rózsafüzéren :-))))
Az már plussz boldogság forrás, ami kora reggel (köhöm, hajnalban, úgy fél6tájt) történt. Éppen az igazak álmát aludtam (még), mikor megszólalt a bébiőr: "anaaaa, anaaaa". Értitek, ugye? No egybül föl is ébredtem és megkérdeztem az éppen a másik oldalára forduló ápppát, h héé hallottad ezt? Aszonta hallotta (de este nem emlékezett rá) és tovább durmolt. Ránéztem az órára és a boldogságtól elterülve én is a másik oldalamra fordultam (gondolatban kérve Marcont, h csak még 1 órácskát had aludjak). Jóvanna genya voltam, h nem mentem be hozzá, de végülis túlélte, nem? Ennek eredményeképpen ma nem is túráztatta magát, csak egy halk sírással jelezte, h szomjas. Fél6kor :S
