Péntek van, sokat tevékenykedős, Marcit nagyon mellőzős nap :S Főzés, mosás, takarítás, h Apája nyugodtan tanulhasson a 7végén. Úgy pattantam ki az ágyból, h ihajcsuhaj ma délire tuti mindennel kész leszek. Tervben volt a reggeliztetés, miánói + mexikó készítés, mosás, takarítás. Aztán lett belőle a nagy semmi. Azaz elkészült a milánói, mert enni kell.
Lássuk mi történt még.
A reggeli virsli elmaradhatatlan kelléke a mustár, amit Marci nagyon is szeret. Elfelejteni sem tudom, mert azonnal szól: musta-musta :D Éppen vissza akartam tenni a hűtóbe, amikor kicsúszott a kezemből a teli üveg termék, le egyenest a járólapra. Szét is robbant, ahogy kell :S Marcika megjegyezte, h oppa. Hát ja, jó nagy oppa. Őrangyalunk gondoskodott arról, h a robbbanás pillanatában a csemetém az etetőszékében ült, így megmenekült a repkedő üvegszilánkoktól. Én viszont nem menekültem, ugyanis az Őrangyal azt már nem vállalta be, h a szanaszét folyt mustárt és a szilánkokat feltakarítsa, így ez a feladat rám hárult.
Ippenhogy végeztem, Marci is befalta a reggelijét, szigorúan kenyér nélkül. Olyan édes egyébként, mert amint végez az étkezéssel, a kis tányérkájába összegyűjti az evőeszközöket - igen, több is kell neki, sőt sokx alig bírom lebeszélni arról, h villával egye a levest - és a tálca szélére helyezi azt, és a kikészített szalvétával törölgeti az arcát. Csuda egy gyerek, higgytétek el! Reggeli után követelte a teáját, kizárólag pohárban. Mivel ebből is mindjárt kettőt kér (ez egyik pohár üres legyen), oda is adtam neki, annak reményében, h végre megengedi, h befejezzem az ebédkészítést. A következő hang amit hallottam, a földre folyt tea volt. Már kisebb agyvérzés kerülgetett, h megint mehetek takarítani. Végül is az én hibám, minek adtam két poharat, ilyenkor ugyanis legkedvesebb szórakozása a tea egyik pohárból a másikba öntözgetése. No ez a művelet most nem járt nagy sikerrel :S
Befejeztem végre az ebédkészítést, gondoltam bekapok egy szelet vajas kenyeret reggeli gyanánt. Csakhogy! Közben Marci lenyúlta a levágott szelet kenyeremet a munkapultról amit úgy szorított, h nem bírtam sehogy visszaszerezni és a nagy harcban totál szétmállott a kenyér, az összes morzsájával ott hevert a földön. Mit mondjak nem vagyok büszke. Ezen a ponton elfogyott minden türelmem és enyhén szólva letorkolltam a kölykedlit, h ha ennyire nem hagyja, h tegyem a dolgom, a végén tényleg semmi időm nem marad arra, h játszak vele. Ő nyugtázta és otthagyott a morzsákkal, h előkapja a vasúti síneket és az egész doboz tartalmát a nappali közepére boríjja. Én meg aszontam, tojok már mindenre, inkább megyek én is vonatosat játszani. Ebéd után helyrehoztam a katasztrófazónát, és olyannyira leeresztettem, h már nincs is kedvem semmit sem csinálni, csak nézni a békésen alvó kisfiamat.
