Az van, h tegnap úgy fogadtak a bölcsiben, miszerint rossz hírük van. Lesápadtam, átment rajtam a hideg, majd a meleg.
Marcit megint megtalálta a harapós kislány! :-(((( Grrrrrrr.
Asszem beszerzek egy fatestápolót, de előtte végigmegyek a két csoporton olyan fogmintavevő gyurmával és aki passzol annak anyukáját-apukáját megsimogatom. Mostmáraztánelég!!!
A gyerek bal kézfején lila harapásnyom, a jobb könyökhajlatában egy másik, az nem annyira lila, viszont konkrétan jól látszik mind a 4-4- fog.
Marci pedig - nem úgy mint a múlt héten, mint amikor tudomást sem vett róla-, bizony-bizony mutogatja nekem és látom rajta, h baromi fájdalmas lehetett. Szólt is a gondozónő, h bizony sírt, nem kicsit. Nem csodálom.
Komolyra fordítva a szót, mivel a harapós kislányt anonimitás illeti meg, ezért megkértem őket, h a kislány gondozója beszéljen anyukával és tolmácsolja tiszteletteljes kérésemet, h beszélje ezt meg a gyermekkel, mert a következő alkalommal nem leszek ilyen elnéző.
Egyébként meg az okos kisfiam, olyan kis vicces amikor mutatja a harapásnyomot és közben üti össze finoman az öklét. Ez onnan jön, h korábban tanítottam neki az ökölösszeütést a "töröm, töröm a mákot" című mondókához. Tegnap délután, mikor Marci harmincadjára mutatta a harapásnyomot, viccesen megjegyeztem neki (nem akartam már siránkozni ezen tovább), h majd összetöröm azt a kislányt, mert ez nem cép dolog. No azóta Marcellem üti össze az ökleit és közben somolyog, meg kell ám zabálni (jóvanna, lehet Ranschburg doktorúr nem rajongana ezért az elszólásomért, de ki gondolta volna h ennyire fogékony a gyermek ;-))).
