Nem is én lettem volna, ha sikerül ezt a memoárt június 14-én rögzíteni. Persze h elkéstem megint.

De vegyük azt h ma 2009. június 14-e van. És ha az van, akkor ma 1 éve, h zebrás tesztet produkáltam egy szép szombat reggelen :-) Kisdrágám! Most fent sírsz apa kezében, mikor 1 éve még alig látható voltál a pocakomban. Igen szépre cseperedtél és bearanyozod a mindennapjainkat. Apa gondjai is mind elszállnak ahogy rádnéz. Pedig nagyon kivan már a munkanélküliségtől. Most jött el az idő h történjen valami előrelépés az ügyben, mert eléggé az utolsókat rúgjuk már. Mindig is úgy voltam vele, h majd az utolsó pillanatban bizonyára történik valami jó dolog, igyekeztem optimistán állni ehhez az egészhez, h a jó dolgokat vonzzam be. Ha kaptunk az élettől ajándékba egy ilyen csodát, mint Te Kismazsolám, akkor azt nem teheti meg, h a lehetőségét elveszi annak, h Téged minden földi jóval körülvéve neveljünk fel. Elsősorban a házra gondolok itt, azt nagyon szeretném megtartani. Nehezen képzelem el máshol az életünket. Főleg szülőknél.... Anya ha olvasod: ez nem miattatok van, hanem a függetlenséget ennyi idő után már elég nehéz feladni.

Na a zebrás teszt volt a boldogságos része ennek a mementónak.

A szomorú az apa szituja fent részletezve és a Kerianyus szitu.

Tesó! Annyira sajnálom ami történt. Azt hiszem félreértések, csúszások és féligazságok sorozata vezetett oda, h a összekaptunk. Na jó, nem kissé. Neked is igazad volt meg nekem is (kicsit-kicsit), és én is tévedtem meg Te is (picit-picit). Jajjjjj annyira szeretlek Tesó, jó lenne ezt az egészet félre tenni és továbbra is szeretni egymást, mint mindig.
Meg egyébként is, lécci add már össze a teszkószámlát. És beszéljünk már, mert megőrülök a nembeszéljükmeg szitutól. Ahogy szeretnéd úgy kérek elnézést, mindegy h kinek volt igaza vagy sem, csak gyere már kérlek!

Mennem kell, a főnök enni kér!

Na jó, ez 14-én készült a nagyiéknál: